Outlast

1.

Miles tökéletesen magáénak vallotta azt a mondást, miszerint abban higgy, amit a saját szemeddel látsz. Sokszor hallotta, de igazán csak szakmáján belül értette meg mit is jelent. Mondhat bárki bármit. Lehet, hogy igaz, de az is lehet, hogy hazugság. És valahányszor utánajárt a dolgoknak, mindig kiderült, hogy valami nem úgy volt, ahogy azt neki az elején felvázolták. Így hát - gondolta -, ez nem előítélet, hanem utóítélet. Tapasztalat.

Tapasztalatainak köszönhetően rengeteg helyszínt megjárt. Túszdrámákról tudósított, tüntetéseken volt jelen, melyek agresszióba fordultak. Számos alkalommal bizonyította rátermettségét. A szakmán belül ezzel elismerést harcolt ki magának. Talán éppen ennek köszönhető, hogy őt találták meg ezzel a sztorival. De az is lehet, hogy le akarják járatni. Miles-nak minden eshetőségre fel kellett készülnie. Mindig, minden esetben.

Mindig vele volt kézi kamerája. A legelső kaland óta, amely egy Los Angeles-i bozóttűzzel kezdődött. Kis híja volt, hogy a tűzoltók meg tudták fékezni a lángokat. Miles olyan közel merészkedett az egyik tűzfészekhez, pusztán azért, hogy testközelből tudósíthassa a lánglovagok munkáját, hogy majdnem ott hagyta a fogát.

Egy másik esetben olyan dolgokra derített fényt, melyeket az éj leplének kellett volna eltakarnia. Bandaháború Chichago belvárosában. Kitört utcalámpák, felborított autók, bevert kirakatok. Az ég is elszomorodott aznap este. Teljesen beborult. Fénytelen, vérben úszó éjszaka. Éjjellátó készülékével azonban helyzetelőnyre tett szert a huligánokkal szemben. Ha azok kiszimatolták, iszkolnia kellett, mint egy patkány. Üldözőivel ellentétben ő nem esett át korlátokon, hanem átpattant felettük. Ha kellett, elbújt egy szemetes konténerben. Vagy csak meglapult egy sötét sikátorban és várt, míg tiszta lett a levegő. Végül elegendő anyaggal a merevlemezen távozott a helyszínről, mielőtt műveleti területté nyilvánították volna.

A kezdeti bukdácsolásokat mára maga mögött hagyta. Tudja, hasonlóan egy olyan tűzhöz, melyet Californiában élt át, már nem igyekezne úgy a frontvonalra. Nem hátráltatná a szakembereket. De ahhoz, hogy erre rájöjjön el kellett követnie ezt a hibát.

Az anyósülésen heverő telefonjáért nyúlt. Lekapta az útról a szemét és ismét megnyitotta a postafiókját. A levelet név nélkül küldték. Nem is csoda, amennyiben igazat ír. Maga Miles sem lenne elég bátor hozzá, hogy egy ekkora szennyest kiteregessen. Csúnyán megütné a bokáját vele:

"ÖN nem ismer engem, gyorsnak kell lennünk. Lehet, hogy figyelnek minket. Két héten keresztül szoftver konzulens voltam a Murkoff Pszichiátriai Rendszerek létesítményében Mount Massive-ben.

Rövid ott létem alatt szinte minden titoktartási szerződést feltörtem, de most komolyan, basszák meg azok a fickók.

Szörnyű dolgok történtek ott, számomra felfoghatatlan. Ne higgyétek el a felét sem annak, amit mondanak, én láttam mi folyik ott. Az orvosok túlságosan mély álomterápiáról beszélnek, de valójában találtak valamit, ami már várta őket azon a hegyen. Emberek sérültek meg, míg Murkoff megtömte a zsebeit.

Ennek ki kell derülnie."

Először nem is akart foglalkozni vele. Soha nem hallott Murkoffról. Valamint miért kellene neki agyhalottakkal bajlódni? Pszichiátriai Intézet? Ugyan már...

Aztán érkezett a téglától a telefon. Egy gimibe jártak. Évekkel később egy helyszínelés folyamán találkoztak ismét. Párszor leültek sörözni, de csak azért, hogy Miles melegen tarthassa a kapcsolatot. Miután ráállt lefizette, ha van jó füles, szóljon neki azonnal. Most pedig, állítja a tégla, a legmagasabb titoktartási fokozat mellett folyik az ügy kivizsgálása. Nagyon rég nem látott osztagátcsoportosítások mentek végbe. Ezzel az infóval valószínűleg többet kockáztat, mint az állása. Miles pedig nem úgy ismeri a fickót, mint aki ilyesmivel viccelne.

Újra nekiment az ismeretlen eredetű levélnek és ezúttal sokkal vonzóbbá vált számára. Érezte, hogyan keríti hatalmába az adrenalin. Lelkének egy kis része még mindig csapdát és megszégyenítési kísérletet szimatolt, de a nagyobbik diadalmasan felkiáltott. Még aznap este összecsomagolt.

Tegnap este óta úton van New York-ból. Nem tudott volna aludni akkor se, ha kényszeríti magát. Kiütni pedig nem akarta, mert ki tudja mikor ébred fel és milyen állapotban. Tudta, az ügy végére hullafáradt lesz, de vállalta annak fejében, amekkora szenzációnak nézett elébe.

Fogalma sem volt róla, hogy jut be. Ha tényleg akkora a baj, amekkorának mondják, talán már félúton odafele útlezárásokba fog botlani. Ha viszont szerencséje van még nem állították fel a kordonokat.

"Még huszonöt kilométer. Utána fordulj balra és hagyd el a főutat" - emlékeztette GPS-e.

Megérkezett a helyszínre. Ám már a bejárati kapunál szembesül az épület roppant méreteivel. Nem is sejti, mi lakozik a falak közt. Elhagyatott rendőrségi járművek, látszólag lakatlan, üres intézet. Sehol senki. Miles hiába próbál bejutni a főbejáraton, az zárva. Körbejárja a hátborzongató kertet, hogy találjon egy nyitott ablakot vagy akármit, amin bejuthat. De ha őszinte akar lenni magához, akar-e ő ide bejutni? A válasz készen érkezik. Reflexszerűen. Itt egyre több a rejtély. Rendőrkocsik egymás hegyén hátán, de rendőr sehol. Egy elvileg működő intézmény, de sehol egy alkalmazott. Ha ő most ezt nem akarja felderíteni, akkor minek ment újságírónak? Ennél nagyobb lehetősége aligha lesz mostanság.

Alig emlékszik valamire a tegnap estéből. Hasogat a feje. Elege volt a régóta tartó ihlethiányból. A méltatlan bulváranyagokból. A semmitmondó, lapos életből. Hát elment kirúgni a hámból. A buli olyan jóra kerekedett, hogy a végére már nem is emlékszik. Vajon mi mindent ivott? Vagy mit nem?

Hasogat a feje. Mostanában mindennapossá vált. Mégse tud együtt élni vele. Kabátja belső zsebébe nyúl, ahol a kis üvegcsét tartja. Megzörrennek a tabletták, ahogy előveszi. Lecsavarja a kupakot. Hogy mennyi esik a markába? Kettő vagy három szem? Ki számolja? Minél több annál hamarabb kezd hatni. És annál erősebben.

A fedősztori is készen volt. Jonathan Downsack. Beutalót kérvényez, hogy a városi rohanó életből kikúrálják. Ha ennyi nem lenne elég még mindig tud rögtönözni. A pénz ugyanis nem számít, és ha nem szimatolnak részletek után, akkor ennyi is megteszi. De nincs rá szükség. Szavak szintjén nincs szükség a rögtönzésre és a brillírozásra. Ő Miles Upshur és kurva jó riporter. Kibaszott jó. Látja maga előtt a címlapot. A saját, tulajdon nevét. Egy különös ügy felgöngyölítése kapcsán. És ez viszi előre.

Villámlott. Miles most döbbent rá, hogy vihar közeleg. Méghozzá óriási. Már a kezén érzi a cseppeket. Körülötte a beton megkezdte a foltonkénti elsötétedést. Francba! Vizes lesz a kabátja. Kínos alapossággal kezdett a környezet tanulmányozásába. Megkocogtatott néhány földszinti ablaküveget. Mind sötét. Kívülről nem lehet belátni. És nyitva sincs egyik se. Francba!

És mi van, ha hazugság? Sehol az az úgynevezett forrás. Nem hallott róla a legutóbbi levelezésük óta. És ha most illetéktelenül hatol be még felelősségre is vonhatják miatta. És akkor mit ad elő? Egy magát megnevezni nem kívánt személy szerint errefelé illegálisan mennek a dolgok. Mit mondanának erre? Köszönjük, hogy kivizsgálta, Upshur detektív, majd küldjük a csekket a betört üvegért? Miles ugyanis egy fél téglát forgatott az ujjai közt, Fontolóra vette a legközelebbi ablakot. Strapabírónak tűnik, de hátha nem az. Hátralendítette karját és erőset dobott. A tégla kártevés nélkül pattant le a bokorba.

Golyóálló, basszameg?

Már kezdte elveszíteni a reményt és azon gondolkozott, ideje visszamenni a kocsijához, amikor egy sarokkal arrébb felállványozott szakaszt talált.

Szóval nem mindenhol építették még át az ablakokat? Vajon mire ez a nagy beruházás? Mit akarnak mindenáron a falakon belül tartani?

A második emeletre létra vezetett. Csúszós, nedves fokait mászta már Miles. Azon gondolkodott, milyen jó lesz belekennie koszos kezét valami tisztába odabenn. Esetleg még kezet is moshat? Francba! Megcsúszott az egyik fokon. A fém sikamlóssá vált az esőben. Most a nadrágom is csupa sár. A fene egye meg! Hogy fogom megszárítani?

Elrúgta magát az utolsó fokról és felegyenesedett. Fóliák feszültek a gyámoltalan ablakkeretekben. Minimális védelem a természet viszontagságai ellen. És annál is gyengébb próbálkozás a behatolás meggátolására.

Végre, gondolta Miles. Miután szétszakított egyet gyorsan bebújt egy szobába. Először a jóleső melegség csapta meg. Másodszor pedig a vaksötét. A hold minimális fénye ugyan átszűrődött az ablakot fedő anyagon, azonban arra nem volt elegendő, hogy lásson is maga körül.

Folyt. köv.