Beyond Good and Evil

Tartalomjegyzék

1. A béke szigete

1.1. A világítótorony ostroma

1.2. Az Alfa-osztag felszabadít - Felszabadítók

1.3. Pénzszűke

2. Fekete Sziget

2.1. A váratlan küldetés

2.2. Jade és Paige felfedez

2.3. Mr. De Castellac elégedett

3. Az Írisz-hálózat

3.1. Az Akuda-bárban

3.2. Elveszett jelentés

3.3. Az igazság nyomában

4. Az első bevetés

4.1. Bizonyítékok terítéken

4.2. Paige-t túszul ejtik

4.3. Nincs visszaút

5. Út a vágóhídra

5.1. Előzés a szervizúton

5.2. Nem maradt idő

5.3. Fedőneve: Főnök

6. A Beluga

6.1. Eltitkolt múlt

6.2. Lerombolt világ

6.3. Új lendület

7. Az utolsó jelátvitel

7.1. Ismeretlen terepen

7.2. Túl késő

7.3. Élet és halál ura

8. A kriptában

8.1. Ellenség fogságában

8.2. Nehéz ébredés

8.3. Shauni halála


1. A béke szigete



1.1 A világítótorony ostroma (fontos témák: Yima és Jade viszonya, Yima és Jade gondolkodása a helyzetről külön-külön)

Sós, friss levegő járta át a tüdejét, miután mély lélegzetet vett. Oxigénnel dúsított vére elmosta gondolatait, kellemesen felszabadító érzést hagyva maga után. Gyenge napsugár csiklandozta az arcát, a pirkadat átmelegítette testileg, lelkileg.

Élelem után kutató sirályok kurjongatása elegyült a tenger morajlásával. Igyekezett nem gondolni semmire, mégse haragudott a mellette fészkelődő Yima-ra, aki megzavarta ebben. Helyette elmosolyodott és kikukucskált résnyire nyitott szemhéja alól. Yima értetlenkedve méregette Jade-t, hogyan lehet képes arra, hogy kitart egy ennyire nehéz pózt, s még csak nem is esik nehezére.

- Na jó, feladom! - nyögte a földről feltápászkodva Yima.

Jade könnyedén leengedte levegőbe emelt lábát, egy utolsó mély lélegzetet vett, majd a gyakorlat befejezését jelezve kinyitotta a szemét.

- Nincs elég kitartásod - kezdte a szentbeszédet. - Keményen kell próbálkoznod és türelmesnek kell lenned. Csak így juthatsz eredményre.

- Ne oktass ki folyton! - vágott közbe Yima. Keresztbe fonta kezeit és a horizontra emelte tekintetét.

- Ez nem fogja őket visszahozni.

Jade végigmérte az ifjút. Hillys távoli falai a víztükör felé emelkedtek, dombjain megannyi torony egyenesedett az ég felé. Apró hajók százai szelték a hullámokat, megannyi apró pont cikázott az égbolton. Nyugalom és béke honolt amerre a szem ellátott. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy bármi is bolygatná a kolónia életét. Hillys képe tükröződött Yima szemében.

- Úgy csinálnak, mintha nem történne semmi. Mintha nem tudnák mi folyik körülöttük.

Yima is elvesztette a szüleit. Mindez azonban nem magyarázza meg miért érzékenyebb a többieknél.

Jade komoran fordult Hillys felé. A gondolatok, amiket kiszorítani igyekezett a fejéből most ismét megrohanták. Hillys valóban idilli képet festett. A legnyugtalanítóbb az egészben viszont éppen az, hogy mindig ekkor érte támadás. Az utolsó óta már éppen elég idő telt el, s a városlakók visszanyerték napi rendszerességüket.

Jade és társai biztonságból kémlelhették a határokat, lakhelyük mindig is kívül esett a veszélyeztetett területektől. Nem telt el úgy bombázás, hogy ne nézték volna végig és ne adtak volna hálát azért, hogy nem őket érte a baj.

- És mi is pont úgy csinálunk.

Jade Yima-ra nézett. Sokszor lezajlott köztük ez a beszélgetés és mindig veszekedéssel ért véget.

- Élnünk kell az életünket. A háborút nem mi irányítjuk. Azzal segítünk a legtöbbet, ha magunkon segítünk. - Jade próbált őszinte lenni Yima-val, de a fiúnak sosem volt elég ennyi magyarázat. Nem értette meg miért nem vethetünk véget mi magunk ennek az egésznek. Fel sem foghatta hogyan bujkálhatunk itt ezen a szigeten, távol a szárazföldtől és nézzük végig, ahogy odaát szenvednek. Haragudott a körülötte élőkre, amiért ilyen világot hoztak létre, s amiben élni kénytelen.

- Ezen a szigeten béke van. Tudom, hogy dühös vagy, amiért elveszítetted a szüleidet. Egy napon bosszút állhatsz rajtuk, ha akarsz. De még túl fiatal vagy.

Jade békítően Yima vállára tette a kezét, de a fiú lerázta.

Az a világ, amit Paige hozott létre, s amit mostanra Jade-del közösen felügyeltek arra volt hivatott, hogy menedékül szolgáljon azon gyerekeknek, akiknek a háború tönkre tette az életét. Szívszorító érzés volt, hogy nem tudja Yima tudtára adni. Mindent elkövetett ennek érdekében. Előtérbe helyezte Yima-t mindegyik gyerekkel szemben. Többet foglalkozott vele bármelyiküknél. Úgy gondolta, a vele töltött több idő megéri a fáradozást.

Az utóbbi időben ugyanis fáradozásnak élte meg. Haragudott Yima-ra, amiért az olyan csökönyös volt. És emiatt haragudott saját magára is, amiért duplán kudarcot vallott. Nem tudta jobb belátásra bírni Yima-t és elveszítette a kontrollt érzelmei felett. Hogyan is mondhatta azt, hogy álljon bosszút? Mindennél jobban szereti a gyerekeket, sosem tenné ki őket veszélynek.

- Menjünk föl reggelizni - indítványozta Jade. - Biztos te is éhes vagy.

- Jade... - Yima ijedten a lány felé fordult. Egy közelükben álló fa törzsében talált kapaszkodót. - Jól vagy?

Jade nem válaszolt rögtön. Megdörzsölte szemhéjait, majd megrázta a fejét.

- Csak leeshetett a vérnyomásom. Hirtelen fordulhattam. De már jól vagyok.

- Biztos?

Jade mosolya nem volt őszinte, de Yima nem faggatózott tovább. Szó nélkül indult el Jade előtt, aki az apró sziget partjáról feltekintett a világítótoronyra. A felkelő nap első sugarait megtörten verte vissza, így hunyorogva tudott csak gyönyörködni benne. Tömör erődként büszkén magasodott a kék égbolt előtt. Gondolatai ismét kitisztultak, ahogy átjárta a jóleső érzés, hogy ez a csendes reggel talán egy nyugodt nap ígérete.

Ezt a gondolatot gyökerestül tépte ki a fülébe hasító robaj. Távolinak, mégis minden eddiginél közelebbinek érezte. Legrosszabb félelme hasított tudatába. Még egyszer nem vallhat kudarcot, uralkodnia kell magán, tisztán kell gondolkodnia.

Felnézett az égre. A meteorok, amik eddig elkerülték a szigetet és biztonságos távolságban záporoztak a szárazföldre, ijesztő valósággal szelték keresztül a légkört. Jade éppen felocsúdott, mikor nem messze tőlük elsüvített az első meteor.

- Vigyázz! - Jade rávetődött Yima-ra, hogy megvédje a szétrobbanó szikladaraboktól.

Miután megbizonyosodott róla, hogy nem esett bajuk a hátára kapta Yima-t. Futásnak eredt, nem törődve vele mi kel ki a meteor belsejéből.

Biztonságba kell helyeznem Yima-t és a többieket, gondolta Jade, semmi más nem számít. Felkapaszkodott a tetőre vezető ösvényen, Yima testsúlyát meg sem érezte. Az adrenalin szétáramlott az ereiben, az ereje megsokszorozódott. Az apró test erősen kapaszkodott a nyakába, de eszébe sem jutott megigazítani.

Meteorok csapódtak körös-körül mindenfelé a földbe, homok kavargott a levegőben. A légzése elnehezült. Talán a torkára tapadt kezek, talán a felkavart füst okozta azt, hogy egy pillanatra elszédült. Talán ezek együttes ereje bénította meg Jade érzékszerveit, mindazonáltal egy csapásra elgyengült. A fejében villámok cikáztak, utolsó emléke a földet érés volt, aztán rászakadt a kongó, sötétlő csend.



1.2. Felszabadítók (fontos témák: Jade földöntúli látomása, Paige szkepticizmusa az alfa-osztaggal szemben)

Egyedül volt és fázott. Nyoma sem volt a meteoroknak, de a szigetnek se. Valaki azonban mozgott a sötétben.

-Yima? - próbálta erőtlenül Jade, de nem jött ki hang a torkán. A fagyos hang ami megszólalt nem az övé volt. Vastag csápok bontakoztak ki a semmiből és csavarodtak köré.

- Végre megtaláltalak! Olyan régen kereslek, hogy már nem mertem reménykedni!

A hang felerősödött és többszörös visszhang kíséretében betöltötte a fejében levő kongó ürességet. Földöntúli jellem volt ez, nem emlékeztetett emberre.

- Annyi éve már! Annyi hiábavaló áldozat és halál nyer így értelmet! Minden egyes kirobbantott háború megérte a fáradozást! És úgy látszik, ez lesz a legutolsó!

Jade számára furcsán ismerősen csengtek a szótagok. Furcsa kettősség zajlódott le benne. Ugyanannyira rettegett a gazdájától, mint amennyire vonzotta. A nyálkás, cuppogó hangok sem zavarták.

- Vess véget a szenvedéseknek! Gyere el hozzám és véget ér a háború! Kellesz nekem!

Az utolsó mondat, mint egy sikoly, megálljt parancsolt a csalogató érzésnek. Elvágta azt a mézes fonalat, amit örömmel követett. A kijózanodással felérő villámcsapás fehérre mázolta az uralkodó sötétséget, szétszakította az egyre szorongatóbb csápokat és Jade ismét egyedül volt.

- Jade... - szólította egy távoli hang. Ez is visszhangzott, de jóleső érzéssel töltötte el. Őszinte bizalom és nyugalom szállta meg. A hang egyre közelített, majd egy kettős árny vetült fölé. Aztán a két alak eggyé vált és a szédülés elmúlt. Jade örömmel nyúlt az agyarakkal keretezett arc felé.

- A gyerekek! - Jade visszanyerte öntudatát. Feltápászkodott és Paige felé fordult. - Hol vannak a gyerekek?

- Nyugalom, nyugalom! - Egy tömzsi, de feltűnően ruganyos mozgású disznó segített visszanyerni az egyensúlyát. Hangja mély volt és emlékeztetett a röfögésre, mégis érthetően szólt. Biztonságérzetet sugárzott magából, tökéletesen elhitette az emberrel, hogy ura a helyzetnek. - A toronyban vannak, biztonságba helyeztem őket.

- És Yima? - nézett körül Jade.

- Itt volt veled. Woof-fal találtunk rátok. Már nyugtalankodott egy ideje, meg sem lehetett állítani, egyenesen hozzátok vezetett. Mostanra már visszaérhettek.

Jade aggódva forgolódott jobbra-balra. Nem értette miért maradt hirtelen abba a robajlás-sorozat.

- Mi történt a meteorokkal?

- Az ion-pajzs kívül tartja őket - mutatott a horizont felé. - Amint látod, még működik, rákötöttem a generátorokra, de nem fogják sokáig bírni.

Hát persze, az ion-pajzs! Nem értette honnan ez a hirtelen jött tompa csend. Ez a házilag barkácsolt verzió azonban sokkal haloványabb színt produkált, mint a főhálózatról működtetett.

- Gyors megoldást kellett találnom...

- Persze, hiszen lekapcsolták az áramot - emlékezett Jade. Az árvaháznak nem futotta a számlákra, ezért sokszori felszólítás után nemrég megvonták a szolgáltatást.

A foszforeszkáló plazmarácsokon túl azonban idegen lények sorakoztak. A pajzs kérgét kaparászták. Azonnali fenyegetést és sokkal égetőbb problémát jelentettek pillanatnyilag, mint a kiegyenlítetlen tartozások.

- Mit tegyünk?

- Ha áttörnek harcolnunk kell. - Paige farzsebéhez nyúlt, előhúzott belőle egy félméteres vasdarabot és átnyújtotta Jade-nek. - Tudod hogy kell használni.

- A kandzsi-m, hát persze! - azzal a vasdarabot a közepénél megcsavarta és végeit ellenkező irányban széthúzta. Ezzel megkétszerezte a bot méretét, s ismerős mozdulatot téve vele védekező pozícióba állt. Egyszerre világossá vált számára mit kel tenni. Régen tapasztalt bizonyosság mondatta vele a következőt:

- Menj a gépházba, Paige bácsi. Feltartóztatom őket.

- De Jade, túl sokan vannak!

- Nincs időnk vitázni, a pajzsok nélkül végünk van! Meg kell védenünk a gyerekeket, amíg nem jön a segítség!

Paige sokatmondó pillantást váltott Jade-del. Tudta, hogy a lánynak igaza van, de volt ebben az egyetértésben valami nyugtalanító dolog is, ami a segítséget illeti. Vagy csak félreérti bácsikáját és az iránta való őszinte aggódást olvasta ki a szeméből?

Nem volt ideje tovább rágódni. Az ion-pajzs hajszálvékonnyá halványodott és utat engedett néhány földönkívülinek. Jade előrelendült és keményen, gondolkodás nélkül lesújtott. Az idegenek légzőkészülékére célzott, jól irányzott csapást mért a smaragdzöld üvegburára és ripityára törte. Hörgő sikoly metszette a teret és a fuldokló test a földre zuhant. A másik gondolkodás nélkül Jade-re vetette magát, a lány nyakára fonva jéghideg ujjait. Felemelkedett a földről magával rántva túszát. A levegőben folytatódott a viaskodás. Jade igyekezett kiszabadítani magát fogva tartója kezéből, de egyre kevesebb energiája maradt a küzdelemre. Elhűlő tekintete találkozott a zöld maszk mögötti lényével, majd lelassult körülötte az idő.

Fagyott levegőt lélegzett, és távolról ismét mámorító hang szólította.

- Shauni! Várok rád, Shauni! Gyere el hozzám és vége lesz...

Jade ismét a szigeten találta magát. A nyakára fonódó ujjak engedtek a szorításon és Jade aláhullott a magasból. Sajogtak a tagjai. Mégis erőt vett magán és újra felállt. Kézbe vette elejtett fegyverét és készen állt az újabb hullámra. De csupán távolodó alakokat látott. Az ion-pajzs egy utolsó leheletnyi villanást követően végleg kihunyt, utat nyitva a robajlásoknak. Ezúttal azonban égbelövellő villanások sorjáztak, távozó idegenek meteorkapszuláinak felszálló füstölgése.

Jade csak állt és bámulta a rombolás és a kőzápor hagyatékát.

"Várok rád, Shauni!"

Egy kicsavart fatörzsön ujjnyi mély bemetszések nyomát fedezte fel.

"Gyere el hozzám..."

- Jade! - Paige döcögött felé kurta lábain. - Hála Istennek nem esett bajod! Épp időben adták fel, a pajzs nem bírta már tovább.

Jade a földön fekvő holttesthez lépett. A betört légzőmaszk mögött mozdulatlan, de még így is ijesztő test rejtőzött. Az átélt borzalom még mindig fogva tartotta.

- Látom elintéztél egyet. Szép munka. A legsebezhetőbb pontján támadtad. A többinek biztosan inába szállt a bátorsága - nevetett fel Paige. - Na tessék, megjött a felmentő sereg, éppen időben... - bökött Paige az égboltra, többet tudomást sem véve a halottról. - Jönnek learatni a babérokat.

Jade fekete pöttyöket látott kiemelkedni a szárazföld felől. Gyorsan közelítettek sugárhajtású hajóikkal és egyenesen a sziget felé tartottak. Nemsokára nehézség nélkül landoltak azon a helyen, ahol Jade megküzdött a védelmi vonalon átszivárgó idegenekkel. Az űrhajó fenekén, annak kör alakú nyílásából a földre irányuló kék transzfer-sugáron keresztül, marcona egyenruhások árasztották el a területet.

- Asszonyom, most már megnyugodhat - lépett oda Jade-hez az egyik katona -, az Alfa-osztag megérkezett. Nem vesztegettük az időt, azonnal elindultunk, ahogy tudomást szereztünk a támadásról. Szerencséjük, hogy elijesztettük azokat a férgeket, különben bajuk is eshetett volna. Ne köszönje, ez a dolgunk!



1.3. - Pénzszűke (fontos témák: Jade látomása, Paige rosszul leplezett felhőtlensége az alfa-osztaggal kapcsolatban, nincs egyenleg az ion-pajzs újbóli beindítására egy esetleges újabb támadás esetén)

- Nem értelek...

Jade az árvák körében ücsörgött a nappaliban. A kandallóban csendesen recsegett a tűz, a rádióból halkan szólt az alfa-osztagot dicsőítő szólam. Paige fel-alá járkált a nappalival egy légtérbe épített konyhában, s nem talált nyugtot.

- Nem értelek Paige bácsi... Mi aggaszt annyira?

- Hát, lássuk csak... - Paige hirtelen megállt és komoly arccal Jade-re nézett. - Először is összeesel nekem minden látható ok nélkül, és le merném fogadni, hogy mi az az ok.

Jade kissé megijedt attól, ami következni fog, nem tudta milyen magyarázattal szolgálhatna a hirtelen jött víziókkal kapcsolatban. Keményen állták egymás tekintetét:

- Nem eszel! Megvonod magadtól azt a keveset, nem törődve a következményekkel! Mi lett volna, ha a parton ájulsz el és nem értek idejében a gyűrű védelme alá? Szerinted ott is biztonságban lettetek volna?

Jade fellélegzett. Nem ugyanarra gondoltak hát de Paige-nek igaza van. Az étel sokkal sürgetőbb ügy.

- Te tudod a legjobban Paige, hogy szűkösek a készletek. A gyerekeknek sokkal fontosabb jól lakniuk, mint nekem.

- Jól lakni? - Paige nem hitt a fülének. - Jade, te egyáltalán nem eszel, se sokat, se keveset. Nem is értem, honnan van energiád egyáltalán a létezéshez.

Jade körülnézett a gyerekeken. Egyesek arcán értetlenkedés, másén félelem ült. Még mindig nyomát viseli rajtuk a megrázkódtatás, gondolta. Most igazán itt lenne az ideje a bátorításnak. Meg kell nyugtatni őket, hogy minden a legnagyobb rendben van és mindez nem fog megismétlődni.

- Majd szerzek enni. Újra munkába állok és akkor lesz pénz élelemre. Most, hogy a háború eddig elhúzódik kénytelenek leszünk mindketten a szárazföldön boldogulni.

Paige észrevette, hogy Jade kitért a válasz elől, de gondolatban megdicsérte ezért.

- Jó - bólintott. - De nem szeretném, ha valami olyat csinálnál, amivel...

- Újra fotózni fogok - hadarta Jade.

- ... veszélybe sodornád mag... MI?

Paige-et elöntötte a pulykaméreg. Ettől a választól félt a legjobban és nem tudott nem szemet hunyni aggodalma felett.

- Az túl veszélyes! Nem nyomozhatsz megint a saját szakálladra. Amikor a múltkor a veszélyeztetett állatfajok után nyomoztál akkor is csak a jóisten mentett meg téged a kalamajkától!

- Bácsikám, bácsikám! - emelte fel tiltakozásul a tenyereit Jade. - Először is, ez egy nagyon jól fizető alkalmi megbízás! Másodszor, ha akarsz, elkísérhetsz, senki nem tiltja!

Jade szavai látszólag lenyugtatták Paige-t. Nem kezdett el újra járkálni, csak kimerülten nézett maga elé. Totálisan lefegyverezték a hallottak.

- Na, meggyőztelek?

A gyerekek most mind Paige-re néztek. Őket meggyőzte Jade érvelése.

- És ki vigyáz rájuk, amíg távol vagyunk?

- Vállalom! - Jade és Paige is a hang irányába fordult. Yima most előlépett a sarokból, ahol eddig magányosan álldogált. Mivel még mindig nagyon fiatal volt, de így is a legidősebbnek és legnagyobbra nőttnek számított, ezért egyikük se látta akadályát, hogy megvétózza a felajánlkozást. A többiek titkon felnéztek Yimára, egészen biztosan hallgatni fognak rá.

- Jó, nem bánom! - szólt Paige. - De Woof azért itt marad és szemmel tart titeket.

A megtermett szőrös domb, most megmozdult neve hallatán, leborítva magáról a rátelepedett gyerekeket. Nagyot vakkantva rázogatta farkát, körbenyalogatva maga körül mindenkit, akit ért. Mind felnevettek kedvencük akcióján.



2.1 A fekete sziget - A váratlan küldetés

Jade és Paige azon ügyködött, hogy életet leheljen az elektronikába. Egyfolytában bácsikáját hallotta, aki megállás nélkül szapulta a kábelrengeteget. A műszerfal alatt feküdt egy kis kocsin, csak kurta lábai rúgkapáltak egy-egy indulatosabb kiszólásnál:

- Ezt nem hiszem el! Hiszen már átfűztem! Miért nem tartja meg? Ez meg itt mitől tapad úgy össze!

Jade nézte az élettelen monitort, várta, hogy Paige csodát tegyen, de csak a kalimpáló cipőket látta.

- Hogy haladsz? - tett kósza kísérletet.

- Netán az asztal torzítja azt amit mondok? Szerinted hogy haladok, Jade?

- Mi lenne, ha megpróbálnánk Secundot? Hátha belülről életet tud lehelni a masinába!

- Előbb ásol nekem egy sírt és raksz bele élve, mint hogy egy gép nálam okosabb legyen! Megoldom ezt a problémát, ha addig élek is!

Jade elmosolyodott. Ismerte bácsikája makacsságát a szoftverek felől. Secundoról sajnos ugyanaz volt a véleménye, mint bármelyik intelligens szoftverről. Nem értette, mennyit fejlődött a technika az utóbbi időben. Paige szakértelméhez ettől függetlenül nem férhetne kétség. Jade folyton biztosította erről bácsikáját, az mégsem hagyott alább a szoftfób kinyilatkozásaival.

- Nehogy már egy robot okosabb legyen nálam! Jade, ezt te sem gondolhatod komolyan! Nem természetes, ha ennyire rábízzuk magunkat.

- Secundot a világ minden pontján használják! Te sem lehetsz olyan okos, hogy minden problémára tudd a megoldást. Eredetileg is azért hozták létre, hogy univerzálisan mindenre problémára tudja a megoldást.

- Eredetileg is? Mintha azt mondtad volna, a tiéd nem teljesen eredeti megoldás. - Jade tudta mire gondol bácsikája. Neki nem futotta az eredeti Secundo programra, ezért tört verziót használt belőle. Az egyetlen különbség csupán a nyelvezetben volt utolérhető. Secundo csakis latino akcentussal volt hajlandó megszólalni. Olyan frázisokat engedett meg magának, melyek keveredtek anyanyelvükkel. - Még a fülemet is bántja, ha belekezd. Borzasztó figura. Nem is értem miért nem törölted még.

Jade majdnem rávágta, hogy mennyit segített már neki Secundo. Rengeteget tanult tőle technikáról és barkácsolásról. Nem akarta megbántani vele Paiget, ezért hallgatott.

- Mikor kaptad a levelet? Miért csak most szóltál róla? - váltott témát Paige.

- El akartam dönteni előbb elvállalom-e. Addig nem akartalak vele terhelni. Tudtam, hogy ki leszel bukva.

- Nem vagyok kibukva - lóbálta meg cipőjét Paige, majd nyugalmat erőltetett magára -, csak folyton azt érzem, keresed a bajt. Megtalál az anélkül is, hogy keresnéd. Te meg elébe mész! Nem értelek.

- Nos, most már kész tények elé vagyunk állítva. Kell a pénz, a megbízatást pedig elfogadtam.

- De hiszen még bele sem egyeztem!

- Bólogattál...

- Minden gyerek engem nézett, persze, hogy bólogatok! Áhhh, fránya kábelek...

- Secundo már kézbesítette is a választ. A Fekete-szigetre megyünk.

- Már megint Secundo. Hallani sem akarok róla! A Fekete-szigetről meg még kevésbé. Veszélyes hely. Egyedül egészen biztosan nem engednélek el. Miért nem kapja már be a menetet ez a csavar?

- Ebben egészen biztos voltam - mormogta magában Jade és lekapcsolta övéről okos-szettjét. Rákukkantott Paige-re, aki még mindig az asztal alatt kuporgott. Bekapcsolta a szerkezetet és gyors ujjmozdulatokkal életre hívta a javító programot. A képernyőn felbukkant Secundo. Üdvözlésre nyitotta száját, de Jade egy mozdulattal elhallgattatta. Rámutatott a fekete monitorra, öklét összezárta és párszor megforgatta; meg tudod javítani? Secundo kikukkantott a képernyőből, mutatott egy "laza semmiséget" és eltűnt a képernyőben.

- Remélem nem neheztelsz ezért.

- Nem, nem, dehogyis - hadarta zavartan Jade. A képernyő felvillant és megjelent rajta Secundo, aki Paige-hez hasonlóan nekilátott a gép életre keltésének. Persze szoftveresen.

- Én tényleg a legjobbat akarom neked Jade. Neked és a gyerekeknek. Ti vagytok a mindenem, és felesleges hősködésnek nincs helye, ha azt akarod, hogy felnőttként kezeljelek. Nem volt olyan rég, hogy még egy voltál közülük. Ne feledd.

- Nem feledem, ne aggódj - komorodott el Jade. - Mindig eszembe jut, ne félj.

- Ennek szívből örülök. Na van már valami? Vagy üres?

Secundo kettőt pöccintett egy laza kapcsolón és betolt egy polcot a helyére. Leporolta magát, összecsapta a tenyerét és bólintott.

- Úgy látom pislákol benne az élet.

- Na csakhogy. Tudtam, hogy a tengelyprocesszor lesz a ludas. Túlságosan elavult, ráfér a helyrepofozás. Állítsd be rajta a többit.

Jade felpattant egy támla nélküli bárszékre, odapördült a monitor elé és billentyűzetet ragadott.

- Secundo se csinálhatta volna jobban - pötyögte a parancsokat egymás után.

- Látod? Erről beszélek! Minek ide az a bastardo?

Jade azt remélte Secundo épp elfoglalt és ezt nem hallotta, de akárhogy is, elégedetten figyelte a felpörgő életjeleket.

- A sufnipajzs újra működik. Persze nem akkora a kapacitása, mint az eredetinek, de megteszi amíg ki nem egyenlítjük a számlát. Akkor aztán nincs az a DomZ ami ide beteszi a lábát.

- Még be kell ugranunk a Mammago-ba - porolta le magát Paige, miután kikászálódott az asztal alól. A Habszelőre is ráfér egy csinosítás. A hidraulika olyan régen volt használva, hogy azon se csodálkoznék, ha már nem működne. A propellerek is nyikorognak.

- Jól van bácsikám. Útba ejtjük.

- Lenn találkozunk tíz perc múlva. Készülj el addigra.

Azzal Paige kiviharzott a szobából. Nem telt el néhány másodpercnél több és az okos-szett felberregett.

- Ha még egyszer bastardonak hív az a bastardo, összekócolom az agyarát!

- Nem gondolta komolyan, Secundo. És különben is, mióta vagy ilyen érzelmes?

- Egy szoftvernek is lehetnek érzelmei. Mégiscsak egy komplett operációs rendszerért felelek. Fájlok sorsáról döntök nap-nap után. Hogy melyik legyen ideiglenes és melyik állandó. Mi kerüljön a Lomtárba és mit mentsek a Felhőbe... Néha élet és halál urának érzem magam. Erre jön egy ilyen... Vandalo! Madre! Dios Mio!

- Nyugodj meg, Secundo. Nagyon szép munkát végeztél! Megdicsérlek!

- Millionáre köszönet. És ha most megbocsátasz, megyek vissza töredezettség-mentesíteni! Adios, Jéd!

Jade jobban belegondolt és talán mégsem a latin akcentus volt az egyetlen különbség az eredeti és a tört verzió között. Bármiben le merné fogadni, hogy bolti verziója tized ennyire sem veszi mellre, ha egy felhasználó dühében valamit a fejéhez vág.



2.2 Jade és Paige felfedez

Habszelő a hegy gyomrába vájt dokkban várta az indulást. Apró mozdulatokat tett erre is, arra is, attól függően merre sodorta a víz. Körülötte narancsszínű halak úszkáltak. A kristály tiszta vízben nyomon lehetett követni őket, miképp próbálnak Habszelő bizalmába férkőzni. Primitív memóriájuk nem törődött bele a vereségbe. Újra és újra körüludvarolták a vasfenekű óceánjárót. Annak zöld testéből egy-egy sugárhajtású ionmeghajtó nőtt ki. Aljzatára légpárna volt telepítve, sok kellemetlen becsapódástól megkímélve már a kétéltűt. Jade belefeledkezett az összképbe.

- Mikor jöttök vissza? - kérdezte tőle a semmiből előkerülve Yima.

A lány örült annak, hogy tapasztalja a fiún a felelősségtudat apró szikráit. Való igaz, hogy már most egyedül hagyta a többieket, és ha gonosz akart volna lenni vele, akkor ezt megemlíti, de Jade ha akart volna se lett volna rá képes. Megszakadt volna a szíve. Márpedig a fiú értük aggódik és a visszatértük felől érdeklődött. Nem lett volna oka akkor se, ha képes rá.

- Amilyen hamar csak tudunk. Bízom benned, hogy helyt állsz majd - tette kezét a fiú vállára. Yima ezúttal nem rázta le. Kihúzta magát és bólintott.

- Siessetek.

Nagy robajjal lépett ki egy oldalsó folyosóból a disznóképű nagybácsi. Horkantásai annak a jelei voltak, hogy valami miatt szörnyen izgatott.

- Mi az, bácsikám? Csak nem izgulsz a kirándulás miatt?

- Ami azt illeti kerítettem magamnak okot az izgalomra. Jobb, mint szívni az agyaram. De mindent a maga idejében! Indulás!

- Úgy legyen - nevetett Jade. Elbúcsúzott Yimától, aki ott maradt a stégen.

Jade felkapaszkodott Habszelőre. Csapóajtaján keresztül behuppant a belsejébe. Kisebb és nagyobb monitorokkal, valamint egy vezérlőpulttal került szembe. Beindította a kétéltűt, majd felnyitotta a hátsó zsilipet. Paige kényelmesen lépett a fedélzetre. Yima integetett nekik, folyamatosan eltűnve, mialatt visszazáródott. A vezetőülésnél Jade, mellette Paige foglalt helyet. Az utastérben további néhány ember is elfért volna gond nélkül. Kialudtak a fények, a monitorok vibráltak csupán. Rajtuk keresztül vált láthatóvá a periszkópos, perifériás kamerarendszer által letapogatott környezet. Minden irányból pásztázásra került. Még alulról is.

- Jajj, de cuki halacskák! Cukik vagytok, igen! Barátkoztok Habszelővel? Egyelek meg Titeket!

- Khmmm, khmmm - köszörülte meg a torkát Paige.

- Jól van már, na! Indulunk!

A barlang szája felé indultak. Búgott és kerregett a propeller. A dokk elmaradt mögöttük, ahogy a halacskák is, Jade nagy bánatára.

- Kíváncsi vagyok, mi marad épségben a világító toronyban, mire visszatérünk.

- Bácsikám! Hogy gondolod? Bízz Yimában! Rendben fogja tartani a dolgokat!

- Mivel te vagy az örök pozitív világszemléletű kettőnk közül, ezért attól félek, nekem kell fenntartani az egyensúlyt.

- Aha! Már értem az örökös zsörtölődésedet!

Kiértek a szikrázó napsütésre. A monitorok megvakultak egy pillanatra, de aztán lassacskán előszüremlett a Hillys-öböl. Milliónyi cikázó, úszkáló teremtmény. Hajók és létformák kart karöltve. Egy villogó reklámfelület repült el egy nagyobb hajó felé. Fedélzetén hirtelen megjelent sok polgár. A korláthoz nyomultak, hogy lássák a legújabb hirdetéseket, még annak az árán is, hogy összetapossák egymást.

- Ilyenkor látszik, hogy a polgár nem megfelelő kifejezés rájuk. Rászolgáltak az állat jelzőre.

- Hisz tudod, mennyiféle lény népesíti be Hillyst! Nem mind ember, mint én! Te sem vagy az!

- Nem attól függ, hogy nézel ki! A viselkedéseden múlik ki vagy, mi vagy. A stílus maga az ember. És az ember vívmánya a polgári minőség. Ezt becsülöm bennük.

A Mammago garázs egy úszó javítóműhely volt. Jól látták a hatalmas pálmafát, amely akkorára nőtt, hogy törzse képtelen volt ellenállni a gravitációnak és koronájával kis híján belehajolt a vízbe. Jade és Paige visszajáró vendégei voltak az emberszabású orrszarvú-triónak. Babukar már messziről kiszúrhatta őket. Reccsent a hangszóró.

- Szép jó napot nektek, vándorok! Betéptek-é... Akarom mondani beléptek-é hozzánk?

- Jövünk Babukar! Lenne itt egy kis meló!

- A hármasba gyertek, odaküldöm Issamot. Várni fog rátok.

Babukar bontotta a vonalat. A messzeségből már látható volt, hogy a sok ajtó közül az egyik felnyílik. Felette egy nagy hármas villogott.

Jade könnyedén leparkolt, dacára a szűk és sötét parkolónak. Kinyitotta a hátsó zsilipet. Issam már várta őket. Majd' három méteres, két lábon járó rinocérosz, fején piros-sárga-zöld kötött sapka, amiből mű rasztafonatok lógtak alá.

- Áldás, békesség Nektek! Mi a gond a madárkával?

- Ami azt illeti irtó makacs és folyton keresi a bajt!

- Ha-ha - intett Jade és tovább ment, magára hagyva a két szakit. - Szóljatok, ha kész. Beköszönök Halnak és Babukarnak.

- A fülkében vannak - mutatott Issam a folyosó felé. Jade láthatóan ismerte a járást. Határozott lépéssel indult a mutatott irányba anélkül, hogy visszanézett volna. Issam Habszelő felé fordult és alaposan szemügyre vette a fémmadarat. Nekiláttak Paige-dzsel a munkának. - Ami azt illeti eléggé elfoglaltak.


2.3. Mr. De Castellac elégedett

A gépzsír és az olaj nehéz illata sem émelyítette annyira Jadet, míg elhaladt a műhelyek mellett, mint az a tömény illatorgia, amit akkor szippantott be amikor benyitott a társalgóba. Hal épp egy vékony, ám egyre vastagodó fehér csíkot fújt ki orrán. Babukar pedig a fejét rázta az ütemre. A hangszóróból Bob Marley egy slágere szólt. Ugyanolyan orrszarvú kinézetük volt, mint Issamnak. Babukaron azonban látszott az idő vasfoga. Hal szeme körül pedig egy jókora fekete folt éktelenkedett.

- Sziasztok - hessegette a füstöt Jade.

- Ola, Jade! Csukd be, kimegy a friss levegő! - intett Hal. Nagyot szívott a kis rakétából, a vége felparázslott. Benn tartotta a füstöt és odanyújtotta Jadenek.

- Nem, köszönöm - zárta be az ajtót maga mögött a lány. - Még mindig nem élek ilyenekkel.

- Te tudod, kislány, pedig ránézésre nem ártana. Feszültnek tűnsz - fújta ki Hal a levegőt és odanyújtotta Babukarnak.

- Nem tudod, mi a jó. Mert még nem tapasztaltad, azért - vette át a jointot Babukar. - Mindaddig elveszett maradsz, amíg nem találsz rá a belső békédre.

- Köszönöm, fiúk, de remekül vagyok. Leszámítva a legutóbbi életveszélyes támadást, azt gondolom elég unalmas az életem.

- Támadást? - köhögött Babukar. - Megtámadtak titeket, Jade? - értetlenkedett Hal. - Még sosem támadtak a szigetetekre. Mégis miért mentek oda? A háború Hillysszel folyik tudtommal.

- Én is így tudom. De néhány eltévelyedett aszteroida úgy gondolta nálunk keresi meg a belső békéjét. Ha jobban belegondolok, legközelebb szólok a DomZoknak, hogy nálatok biztos megtalálják. Rendben?

- Tudod, mit beszélnek a cinizmussal kapcsolatban, Jade? - nyúlt a sodronyért Hal. - Nem. Mit? - Azt mondják - vette át a szót Babukar -, a cinizmus menekülés a szembesülés elől. Mindezt leszámítva őszintén örülök, hogy jól vagytok. Ugye a gyerekek is jól vannak?

- Kösz, Babu. Mindenki egészséges. Azonban dolgunk lesz Paige-dzsel. Elmaradt számlákról kell gondoskodnunk. Megyünk tovább a Fekete-szigetre.

- A Fekete-szigetre? Vigyázzatok magatokra, Jade. Nem véletlenül hívják feketének. Sötét dolgok történnek arrafele.

- Nem lehet sötétebb annál, mint Paige bácsi hangulata mostanság.

Hal egy utolsót szívott a fehér csikkből, aztán elnyomta a tálba.

- A bácsikád dörzsölt róka. Hiába vannak agyarai. Akkor is egy élemedett fickó. Biztos megvan rá az oka.

- Nehéz neki. Nem elég a gyerekekkel foglalkoznia, ott van az ionpajzs is. A napkollektorok, az állandó civódása Secundoval. Mindig van miért bosszankodnia. Habszelő csak egy újabb tétel a listán. - És ott vagyok én is, gondolta Jade.

- Habszelő miatt nem kell aggódnia. Issam keze aranyat ér. Már biztos lokalizálta a problémát. Menjünk, nézzük meg.

- Egy pillanat - fordult a sztereo felé Babukar. Kettőt kattintott a berendezésen és Bob Marley elhallgatott.

- Miattam igazán ne, odavagyok a reggiért.

- Oh, ne aggódj Jade, mi is - kacsintott titokzatosan Babukar.

- Szerencsétek, hogy befejeztük a pofozgatást. Habszelő kész az útra. De ha pár perccel hamarabb nyomjátok át ide a zenét, Issam egy szöget nem rakott volna onnantól fogva arrébb.

Paige várta hármójukat a dokkban. A hármas móló mellett Habszelő ringatózott. Új, türkizkék propellert kapott, polírozása pedig csodásan tündökölt.

- A belseje pont így lett kipofozva. Pikk-pakk befejeztük.

Amíg Jade ámuldozott, Babukar odalépett Issam mellé, hogy együtt rázzák rasztafonataikat

"Everything is gonna be alright" - énekelték.

Halen látszott a késztetés, hogy csatlakozzon hozzájuk. De előbb bizalmasan Paigehez fordult.

- Ugorj be pár nap múlva. Érkezik egy kis meglepetés, amivel felturbózhatod a madárkát. - Aztán Jadere nézett és hangosan folytatta. - Isten veletek, gerlicék! Vigyázzatok magatokra! Fel a fejjel! Éljen a reggie!

Jade és Paige elfoglalták a vezérlő kabint. Beszűrődött a ritmus, a monitoron pedig három táncoló rinocérosz volt látható. Jade lassan elindította Habszelőt.

- Micsoda népség - ingatta a fejét Paige. - De meg kell mondani, értik a dolgukat.

Hillys hatalmas város volt, mely a legnagyobb kiterjedésű szárazföldön terült el. Körös körül apró szigetek övezték. Polgárai nem csak tulajdonságaikban, de külsejükben is sok félék voltak. Paige egyszer mesélt egy Ming nevű rozmárról, akinek a fő téren nyílt régiség boltja. Az Akuda bárban a csapos egy tagbaszakadt szarvasmarha kinézetű egyén volt, akivel nem ajánlatos ujjat húzni. Ugyanez igaz a szerencsejáték-őrült Cápetire is. Él-hal a fogadásokért és a játszmákért. Ha az ember nem vigyáz, könnyen kiforgatja a vagyonából. Ja és nem véletlen a név. Tényleg egy két lábon járó cápa. De akadtak emberek is jócskán. Annyira hozzászoktak egymáshoz a különböző fajok, hogy senki sem botránkozott már meg azon, ha az újságot egy sasképű, tollas szerzettől kellett beszerezni. A piacon emberek dolgoztak, csakúgy, mint az Akuda bár hotel-részlegén. Míg vezetett, Jade felelevenítette Paige meséit. A férfiról akinek Cápeti leharapta a kezét miután az vesztett, de fizetni nem akart. Ming bűvös szerkezetéről, melyekkel a természet titkait lehet kutatni. Azonban olyan drága mulatság, amit halandó ember nem engedhet meg magának. Pedig anno milyen jól jött volna a fotós munkához. Vagy ahhoz, amit most készülnek elvállalni. Habszelő felszabadultan száguldott a szennyvízzel kevert tengervíz felett. Hillyst széles csatornák hálózták be, melyek utcaként is szolgáltak. Toronymagas házak tövében nyüzsgött a forgalmi élet. A város látszólag kiheverte a legutolsó támadást. Egy piros légpárnás kocsi száguldott el mellettük. Szépsége messze elmaradt Habszelőétől, gondolta Jade. Az átellenes forgalomban sorban viharzottak el mellette a különböző gyártók sorairól legurult darabok. Élénk színükkel mind ki akart tűnni a tömegből, ám pont ezért, egyik sem ütött el a másiktól. Így vált az egész kavalkád egy nagy össze-vissza masszává Jade szemében. Taszította a kapkodás, a zsúfoltság. Szökőévente ha bemerészkedett a városi sűrűségbe. Messziről szerette csodálni Hillyst a világító torony meghittségéből. Most különösen nagy hálát érzett azért az apró szigetért, amit az otthonának nevezett.

- Egyenesen menj - utasította Paige. - Keresztülhajtunk a városon. Az a legrövidebb út a Fekete-szigethez.

Kis idő múltán a felhőkarcolók elmaradoztak mögöttük. Az épületek összementek, szórványosabbá váltak. A külváros határára érve feltűnt a horizonton egy fekete pont. Magasra tört, keményen kihasított magának egy darabot a létezésből. Jadenek az az érzése támadt, mintha az égből pottyant volna oda. Nem illett abba a képbe, melyet Hillys és környezete eddig megmutatott magából. A nyílt tengeren utaztak. A sziget egyre nőtt, a rajta álló hegy pedig egyre jobban magasodott feléjük. Kopár, sötét sziklák szegélyezték. Egyszer csak kitátotta száját, rémült meg Jade, de aztán megnyugodott. Csak egy barlang bejárata volt. Mintha a hegy alig várná, hogy felfalja az érkezőket. Paige nem kommentálta a helyzetet, így nem tehetett mást, leúsztatta Habszelőt a szörnyeteg nyelőcsövén.

Az automata fények azonnal bekapcsolódtak, ahogy érzékelték a sötétséget. A járat egyre jobban szűkült. Csarnokvíz csordogált a fejük felett. Mohalepte sziklák meredtek elő a víz alól. Óvatosan haladtak, hogy kikerüljék őket. Habszelő bátran haladt előre legkisebb jelét sem adva az elbizonytalanodásnak. Egyszer csak szélesedni kezdett a folyosó minden irányban. Habszelő fényei erejüket vesztve tapogatóztak kapaszkodó után. Megpillantották a szárazföldet. A kürtő olyan magasra nyúlt, hogy nem látták a végét. A parton észrevettek egy kis villódzó pontot.

- Arra menj - mutatta Paige.

A kavicsos parton egy apró stég volt lerakva. Annyi hely maradt, hogy Habszelő épp csak odapipiskedhetett. A stég másik részét a villódzó fény gazdája foglalta el. Paige kurta pillantást vetett a fekete, lesötétített üvegű járgányra.

- Már itt van Mr. ... Hogy is hívják?

Jade előkattintotta okosszettjét. Átfutotta a felvillanó megbízólevelet.

- Mr. De Castellac.

- Mr. De Castellac - ismételte meg halkan Paige. - Menjünk nézzük meg, van-e olyan szimpatikus, mint ennek a hegynek a gyomra.

A sötétített üvegen egy tömzsi disznó és egy nála alig magasabb fiatal lány tükörképe látszódott. Jöttükre leereszkedett az ablak. Egy kopasz ember kerek arca bukkant elő mögüle. Apró, fekete lencséjű szemüveget viselt. A vezetőülésnél ült.

- Mr. De Castellac nevében köszönöm, hogy időt szakítottak a megbízásra.

- Igazán szívesen. Ennél jobb helyet keresve se találnánk a meghitt találkozásra.

- A feladat egyszerű. Itt ez a kép.

Átnyújtotta Paigenek, ő pedig Jadenek. A képen két kis zöld lény volt látható. Ránézésre ártalmatlanok. Vajon mitől olyan fontosak ezek a gömbtestű kis valamik?

- Eleddig ez a legközelebbi fotó, amit a lényekről készíteni sikerült. A cél az lenne, hogy minél többet tudjunk meg erről a ritka fajról. Egy ennél sokkal közelebbi, már-már testközeli képet kellene, hogy lőjenek az állatokról.

Miután mindketten alaposan szemügyre vették Jade visszanyújtotta a férfinak.

- Nyugodtan tartsák meg. Csak másolat. Rakják el emlékbe. Már ha túlélik a kalandot.

- Már hogy érti, hogy túléljük? Ezek ártalmatlanoknak tűnnek - kapta fel a fejét Jade.

- Szerintem is - válaszolt a férfi. - A fotós mégis úgy döntött nem sokkal a kép küldése után, hogy távozik az élők sorából.

- Meghalt?

- Valószínűleg. Mindenesetre azután, hogy elküldte nekünk nyomtalanul eltűnt. Még a küldetése idején.

Paige karon ragadta Jadet és távolabb húzta az automobiltól.

- Nem tetszik ez nekem - suttogta. - Valami bűzlik itt és az nem ez a barlangi tó.

- Vagy ez, vagy a DomZok. Nincs választásunk, bácsikám. Az ionpajzs nélkül gyakorlatilag meg vagyunk lőve - mondta Jade.

- Vág az eszed, az egyszer biztos - fürkészte Paige a lány tekintetét. - Na jó - fordult vissza a sofőrhöz. - Mennyit kapunk érte? - Eleget ahhoz, hogy elégedetten bólintsunk mindannyian a küldetés végén.

- Az nem lesz kis összeg.

- Mr. De Castellac hajlandó komoly összeget áldozni az erőfeszítéseikért.

- Ha nem tudunk megegyezni, akkor a képek legfeljebb nálunk maradnak. Eltesszük őket emlékbe, feltéve, hogy túléljük. Nem igaz bácsikám? - fonta össze a kezét Jade.

A sofőr felnevetett.

- Ezt már nevezem. Akkor továbbítom a fejleményeket Mr. De Castellachoz. Biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz.

Folyt. köv.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el