Alien Isolation - A Working Joe-project

1. Irány a Sevastopol

Julia Jones. Újságíró, a Seegson-figyelő munkatársa. Azért érkezik a Sevastopol űrállomásra, hogy testközelből tekinthesse meg témájának alanyait. A "Working-Joe" fedőnév alatt futó project az űrállomáson már látszólag kipróbálta magát. Hivatalosan közreadták, hogy civil szférában is forgalmazhatóvá válik nemsokára. Csupán a jó reklám hiányzik. És ezt a reklámot Julia szolgáltatja.

A "Working-Joe" olyan szintetikus Egység, amely kellően emberbaráti külsővel és emberre veszélytelen, biztonságos belső programozással rendelkezik. Ahogy egy programozó fogalmazott: nincs jelenleg ennél kifinomultabb és megbízhatóbb rendszer. 21 fokozatú biztonsági lépcső gondoskodik az egyes viselkedési modulok közötti átjárhatóságról. Bár a gépezet kísérletek alapján bebizonyította, képes arra, hogy gyilkoljon, ezt a funkcióját - az úgy nevezett HARAG komponenst - csak akkor lépteti életbe, amikor tulajdonosát életveszélyes támadás éri. De még ekkor is csupán önvédelemre kap feljogosítást. De elméletben ez halálos kimenetelű is lehet. Állatkísérleteket alapul véve a mesterségesen megvadított kutyákat másodperceken belül tudta ártalmatlanítani. Hámsérüléseken kívül nem szenvedett számottevő károsodást.

A "Working-Joe" jelenleg protokoll feladatokat lát el az űrállomáson. Bürokratikus feladatkörök, úgy, mint belső levelezés archiválása, fogadóidőpontok egyeztetése és rendszerezése az egyes szárnyakon belül, alkalmazottak bérszámfejtése és egyéb könyvelés. Csupa pepecs meló, amire az emberiség régóta kíván megoldást találni. Ki tudja, lehet a Seegson-nak végre sikerült?

Jelenlegi feladatkörein túllépve a civil lakosság mindennapi életét is megkönnyítheti. Mosás, vasalás, főzés, takarítás. Ezek a sajnálatos módon fárasztó és sokszor nyűglődéssel járó dolgok végre lekerülhetnek az emberek válláról, amennyiben hajlandók beruházni egy "Working-Joe" megvételébe.

Julia elképzelte, amint odahaza végre helyette viszi el sétálni a kutyát valaki. Illetve valami. Azon gondolkodik, a gyilkolós részt ki kéne hagynia a cikkből. Nem az Egységek legjobb oldalát domborítaná ki vele. Márpedig minek vágja maga alatt a fát ilyesmivel. Akit érdekel mélyebbre hatóan a téma, az utánajár.

Két nappal ezelőttig egyáltalán nem gondolt arra, hogy elutazzon a Sevastopolra. Nem volt ugyanis kérdés, hogy a hallottak alapján megéri a pénzét. Az olvasói pedig, bár megérdemelnék, hogy személyes tapasztalat útján írja le gondolatait, mégis megelégedhetnének annyival, amit eléjük tár.

Aztán lapleadás előtt egy héttel váratlan dolog történt. Levelet kapott egy ismeretlen feladótól. A címzett egyértelmű, neki szánták a levelet. És olyat írtak benne, ami alapjaiban rendítené meg a "Working-Joe"-król kialakítani szándékolt képet. Instabil. Csupán egyetlen agy, egy Apollo nevezetű mesterséges intelligencia irányítja. A jelátvitel az Egység és az Apollo között pedig mindenfajta emberi felügyelet nélkülözésével zajlik. Ez pedig bármikor katasztrófához vezethet.

"Hiszen honnan tudná egy robot megállapítani, hogy a gyerek csak játszik a kutyával? Mi az a mérlegelési rendszer, ami alapján úgy ítéli, hogy a gyereket éppen nem játékból harapdálja, hanem marcangolja? A gyerek kacarászását mikor téveszti össze kétségbeesett kiabálással? Ezekre még mind nincs felkészülve ez a project. Több esetben is hallottam az űrállomáson incidenseket. Például amikor a szintetikus két verekedő felet választott szét úgy, hogy mindketten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. De tudja mi az igazság? Láttam, hogy csak szkanderoznak. Érti? Az Egység pedig úgy értelmezte ezt, mintha verekednének. És ha tegyük föl tényleg nekiestek volna egymás pofájának, akkor is ez a módja? Hogy jön egy robot ahhoz, hogy megszabja, mit tehetek és mit nem? Mindezt üzemi balesetként könyvelték el. Eltussolták."

Julia meglepődött az olvasottakon. És ezután határozta el, hogy nincs az az isten, hogy el ne utazzon arra az állomásra és ki ne derítse mi az igazság. Régen lappangó igazságérzetét ugyanis felpiszkálta a levél tulajdonosa. Több levelet nem kapott, és ebben sincs szó másról, csak arról, hogy ennek ki kell derülnie, különben a Seegson elszabadítja a piacon ezt a valamit, emberéletek milliárdjaival packázva. És ha igaz, amit Mr. Anonymus leír, bár nagyon fontos mások élete, de igazán a saját jó híre miatt kell aggódnia. Elveszíti az olvasóit. Ezt pedig nem teheti kockára. Túl sokat ölt már bele a karrierjébe ahhoz, hogy ilyen csúfos véget érjen. Nincs mese. Irány a Sevastopol.

2. Julia Jones

Bár tisztában van vele hány emberre is van hatással, nemes egyszerűséggel úgy tekint olvasóira, mint valami kellemetlen piszokra a cipője talpán. Ő, az egyetlen, a megismételhetetlen, a rendkívüli. Most komolyan? Vajon mikor veszi észre magát? Vagy ami még fontosabb: mikor kapnak észbe az olvasói?

Julia elmosolyodott. A képernyőre helyezte ujját és egy laza mozdulattal eltűntette a cikket. Mindig is érdekelte mit írnak róla. Pro és kontra. Az ember nem árt, ha a földön tud járni. Ezért nem volt rest időt és energiát fordítani arra, mit is írnak róla rosszakarói. Mert egyértelműen az a céljuk, hogy népszerűséget generáljanak az ő hátán felkapaszkodva. És hoppá, nézzenek oda! Csak nem sikerül nekik. Akkor ki csinálja jól?

Hátradőlt az ülésben. Nem a legkényelmesebb. Ha rajta múlt volna első osztályon utazik. Ja, és persze egyedül! Mert ez a zsivaj, ez egyszerűen kibírhatatlan. Az italáért nyúlt, amit saját zsebből fizetett. Hiába, nem a Seegson-figyelő a legtehetősebb ügynökség a kerek világon. Tehetős, de csak pont annyira, hogy ellenlábasai fölé helyezze magát. Ja, hogy egy magasan jegyzett újságírónak nem jár ki a maximális kényelem? Kit izgat?

Ezen az űrjáró tehervagonon a társadalom széles spektruma utazott ezekben a pillanatokban. Rég nem látott családtagok, frissen szerződtetett újoncok, szabadságról visszatérők. Szegről-végről mind a Sevastopol rabjai. Kivéve Juliát. Neki megvolt a lehetősége arra, hogy az indulás előtti pillanatokban bármiféle következménytől tartva intsen az űrutaskísérőnek, köszöni, ő ebből mégse kér. Mije bánta volna? Az italt még ki se kérte akkor. Bezzeg akárki más a hajón. Ezek mind függenek a körülményektől. És most, hogy hol jobbról, hol balról, hol maga mögül éri a kéretlenebbnél kéretlenebb tájékoztatás az utasok hogyléte felől, egysíkú eszmecserék és az utazásukkal kapcsolatos hihetetlenül egyszerű összefüggések nagydobra verése, na, ilyenkor elgondolkodik azon, vajon nem kellett volna mégis látatlanban megírni azt a cikket. A szűk folyosón cikázó gyerekekről már nem is beszélve. Az egyik kis híján méregdrága zakójára borította nem kevésbé olcsóbb italkeverékét. Na ezért nem akar gyereket! Már ezért megérte eljönni, ha a Sevastopolon nem is talál végül semmi rendkívülit. Ezek a kölykök annyira fel tudnák idegesíteni, ha hagyná őket, hogy az nem hiányzik se neki, se annak, amelyik a sajátja lehetne. Jobb mindkettőjüknek a békesség. Habár ez a babája esetében a halált jelenti...

Julia észbekapott. Még alig indultak útnak, talán félúton lehetnek és ő máris félrészeg. Ilyen gondolatok akkor kerítik hatalmába. Szóval biztos sokat ivott. Bár ezt amúgy nem érzékelné, mégis ezeknek az ártó gondolatoknak a jelenlétében nem szívesen töltene több időt.

Felállt a helyéről, hogy a mosdóba induljon. Ideje felfrissülni, ha már ezeknek a proliknak köszönhetően le kellett innia magát. Elhaladt egy fiatal férfi mellett. Gyors pillantást vetett rá, s mikor az viszonozta, felhúzta szemöldökét és merev arccal tovább indult. Milyen szemrevaló, gondolta Julia.

Odabenn megigazította sminkjét és a ruháját is átvizsgálta. Sehol egy folt. Nehezen hitte, hogy ez lehetséges, de megúszta a kölykök tombolását bármiféle károsodás nélkül. A levegőváltozás és a mozgás hatására kitisztult a feje. Jólesett neki a csönd. A női mosdóban egy áldott lélek se volt. Legszívesebben itt töltötte volna a hátralévő utat. Mondjuk annak a fiatalembernek a társaságában. Igen. Azaz nem, dehogy! Julia! Hisz hallottad. Most vállalt munkát a Seegson-nál. Egy kétkezi munkás! Az isten szerelmére! Hisz a saját fülével hallotta, hogy karbantartó. Mihez tudna kezdeni vele? Túl van már azon a koron, hogy a vére diktálja a merre-mennyit. Úgyhogy mikor visszamegy a helyére úgy megy el a férfi mellett, mint aki nem is létezik.

Becsukta maga után az ajtót. Egyenesen előrenézve haladt az ülése felé. Szembogara perifériáján látta, hogy a férfi alig várta mikor bukkan fel újra. Egyre csak őt bámulta, de Julia megállta, hogy ne nézzen oda. Az igazat megvallva annyira koncentrált, hogy közben azt se látta, ami az orra előtt zajlik.

- Kérem, bocsásson meg - ütközött kis híján a nőbe, aki elé sietett.

- Hogyan?

- A fiúk. Tudja nem bírnak magukkal ilyen kis helyre bezárva. És az igazat megvallva alig várják, hogy találkozhassanak az apjukkal. Nagyon felpaprikázottak. De láttam mennyi bosszúságot okoztak önnek. Viszont nem mertem eddig elnézést kérni. Nagyon szégyellem magam. Kérem, bocsásson meg.

- Persze, persze - habogott Julia. - Nem történt tragédia - simogatta zavartan ruháját.

- Simon! - Az asszony megragadta egyik fia grabancát, ahogy az megpróbált elsurranni mellette. - Fejezzétek be, azonnal. És kérjetek bocsánatot a hölgytől. Nem hallom!

- Bocsánat! - mondta színtelen hangon Simon Julia felé fordulva. Anyja keze meglehetős erővel nyugodott fia vállán.

- Semmi gond, Simon - lapogatta meg a fiú borzas haját Julia. Ugye így kell csinálni? Nem volt biztos a dolgában, de kezdte kényelmetlennek érezni a szituációt mások előtt és az anyára nézett. - Tényleg semmi gond.

Mikor visszaült a helyére még hallotta, hogyan pöröl az édesanya továbbra is fiaival. Időközben a másik is megkerült, pechjére. Julia furcsán érezte magát. Sok volt ez egyszerre. Alig tért napirendre az események fölött, amikor szomszédja odahajolt hozzá.

- Én nem tudtam volna ennyire türtőztetni magam.

- Tessék?

- Ezek a kis köcsögök már kikészítettek. Szerencséje az anyukának, hogy leállította őket. Alig ért véget az a pár nap, amit otthon töltöttem. Szeretném az utolsó pár órát nyugalomban eltölteni, mielőtt befekszünk abba a fehér kriptába. Kösz, hogy leállította őket.

- Szívesen - mondta Julia és a táblagépébe temetkezett.

- A Sevastopolon nincs kolbászból a kerítés - folytatta a társalgást szomszédja. - Kis kegyed miért megy oda? Ott dolgozik a férje?

Julia jobbnak látta, ha rövidre zárja a beszélgetést. Sokat sejtető pillantást lövellt a férfira.

- Magánjellegű utazáson vagyok.

A férfi felhúzta a szemöldökét a kitérő válasz hallatán. Aztán az állát kezdte vakargatni.

- Olyan ismerős, kis kegyed. Nem találkoztunk már valahol?

- Nem - fordult vissza olvasmányához Julia és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést.

- Még nem tudom honnan, de emlékezni fogok. Végül mindig minden eszembe jut.

Julia elpiszmogott egy "nagyon örülök" kezdetű mondatot, de csak úgy magának. A férfi beletörődött, hogy a beszélgetés itt véget ér. Annál is inkább, mert a légi utaskísérő a hangosbemondón keresztül tájékoztatta az utasokat, szíveskedjenek megkezdeni az átszállást a mélyaltató részlegre. A férfi gyanakvó pillantásaitól kísérve Julia összeszedelőzködött és besorolt a szűk folyosón hömpölygő tömegbe.

3. A dajka

A hangosbemondóra ébredt. Emlékeit addig a pillanatig tudta összeszedni, hogy beszélt azzal a férfival. Aztán feketeség és zsupsz, máris vége. Rettenetesen fázott a hideg, zselés anyagnak köszönhetően, amit hibernálásához használtak. Egy kapszulában volt és az üvegen keresztül látta bal és jobb oldali szomszédját. Szintén kábák voltak. A fedél lassan megemelkedett. Óvatosan megpróbált felülni, de gyengének érezte magát. Mellette egy férfi szólalt meg. Kopasz volt és apró gomb szeme nagyítóüveggel egybeépített szemüvegkeretért kiáltott. A túlsó szomszédjának magyarázott.

- Milyen érdekes... Elméletben heteket utaztunk, de gyakorlatban ez csupán néhány napot tesz ki. A hiper-űrutazás még mindig igazi rejtély, igazi csemege a szakmabelieknek is. Fantasztikus dolog, hogy lehet kicselezni az időt. Hiszen heteket utaztunk! De közben csak egyetlen nap telt el! Maga érti ezt? Szerintem úgy lehetséges, hogy a tér meggörbítésével az idő furcsán viselkedik és...

Julia feje így is rettenetesen sajgott. Nem volt kedve hallgatni a teóriákat az időutazás rejtelmeiről. Úgy volt vele vannak nála okosabbak, akik ezt tudják és a feje fölött okosan döntenek. Pont.

Törülközőt és tiszta ruhát készített magának, aztán zuhanyozni indult. A női részleg tiszta, ugyanakkor hihetetlenül minimalista volt. Mindezzel együtt nem látta a megrökönyödést embertársai arcán. Furcsa. Talán nekik elegendő kényelmet nyújt a langyos víz, ami a fejük fölül csepeg. De se erőszabályozó konzollal, se hőmérséklet kapcsolóval nem volt felszerelve a zuhanykabin. Csupán egyetlen gombbal lehetett elindítani a vízfolyást. Julia levetkőzött, vett egy mély levegőt és pikk-pakk elintézte a tusolást. Mikor megtörülközött és felöltözött éneklést hallott egy szomszédos fülkéből. Hihetetlen. Hogy valaki ennyire élvezze ezt a kritikán aluli szolgáltatást. Megáll az ész.

"Perceken belül megkezdődik a Sevastopolra való kapcsolódás. Kérjük fáradjanak a kijárathoz. Köszönjük, hogy a Brown-and-White Galaxy Tourt választották. A viszontlátásra."

- Na végre. Már annyira hiányzol, Phil, már csak néhány perc - szépítkezett egy nő a tükör előtt. - Még egy kis pirosító, így jó lesz.

Julia jót nevetett magában. Ha őszinte akar lenni, a pirosító nem sokat segít ezen a nőn. Alapvető kozmetikai hibákat vét ugyanis, amiért egy rendes férfinak ott kéne hagynia. Ez a Phil valami lúzer lehet. Mondjuk így legalább illenek egymáshoz.

A fürdőrészleget maga mögött hagyva cókmókostul a kijárat felé vette az irányt. Nagyon remélte, senki nem fogja most már fárasztani. Előhalászta táblagépét, hogy felkészüljön a kérdésekkel, amelyeket az igazgatóhoz fog intézni.

1. Pontosan kinek a fejéből pattant ki a Working Joe-szisztéma?

2. Mikor érezték úgy, kereskedelmi célra is alkalmas lenne a project?

3. Számon tartanak-e visszásságokat, amelyeket a project számlájára írhatnak. Hiszen semmi sem tökéletes. Van-e olyan tapasztalat, ami megkérdőjelezi a project létjogosultságát?

Igen, ezt mindenképp firtatni kell. Anonymus miatt döntött az utazás mellett ugyanis. Ha nem kanyarintja ebbe az irányba a beszélgetést, akkor hiába jött. Csak a sablon szövegre számíthat. A "minden a legnagyobb rendben", "semmi probléma" halmazokat. Ha meg akarja izzasztani interjú alanyát, akkor olyan helyen kell elkapnia a grabancát, ahol kényelmetlenül érezheti magát. Olyan mederbe kell terelnie a beszélgetést, ahol kényes kérdések jöhetnek szóba. Figyelnie kell majd minden elejtett apró szóra, amibe kapaszkodhat és amit cibálhat, rángathat, amíg elő nem bújik a szennyes a fiókból. Csak legyen ilyen, könyörgöm, csak legyen ilyen. Mert - gondolta Julia - mi van akkor, ha nincs ilyen. Ha csak egy blöff áldozata. Nem, az nem lehet. Azt rendkívül bizalmasan kezeli. Kevesen ismerik. Anonymusnak nagyon képben kell lennie a számítástechnika világában, ha a nyomára tudott bukkanni. És vajon miért pont neki küldte? Miért nem egy másik újságnak?

Julia felpillantott. Megindult ugyanis a sokaság a kijárat felé. A dokkolás sikeresen végbement. Egy aprótermetű nő háta mögé állt és tekintetével az információs pultot kereste. Rengeteg volt belőle, de egyiknél hosszabb sor állt, mint a másiknál. Ekkorra a törpe nő már elillant előle, s ő kis híján beleütközött egy ölelkező párosba. Az utolsó pillanatban fékezett le és nem állta meg, hogy tekintetével ne tükrözze megrökönyödését a forrongó szerelmesek láttán. Még ilyet! Ennyi ember előtt! Így falni egymást?! Ezután két kisgyereken esett majdnem hanyatt. Mi az isten van itt?! A két kisfiú egy férfi felé futott, aki fél térdre ereszkedett és szélesre tárt karokkal várta a lurkókat. Azért mindennek van határa! Jó hogy nem kér elnézést ő maga, amiért elé vágnak ezek a szarosok.

Szerencséjére talált egy üres konzolt, ami mögött egy tejfehér android ült. Julia jöttére felpillantott. Apró, fehéren világító szeme volt. Emberi arca gumiból, vagy valami ahhoz hasonlító, bőrutánzatból volt fabrikálva.

- Isten hozta a Sevastopol Űrállomáson. Remélem kellemesen utazott. Joe vagyok. Miben segíthetek?

Na, tessék, milyen udvarias - gondolta Julia.

- Jó napot, Julia Jones vagyok és azügyben érkeztem, hogy...

- Julia Jones - nyúlt az előtte lévő billentyűzethez az android, félbeszakítva a nőt. A monitoron felvillant néhány adat. - Igen. Azonnal érkezik Önért egy munkatárs és elvezeti Önt Dr. Seig irodájába. Foglaljon helyet addig - mutatott egy ülőalkalmatosság felé. Az üres, falra hegesztett széklap egy teletömött szemetesláda mellett volt. Csaknem kifolyt belőle a rengeteg hulladék. Enyhe bűzt árasztott magából.

- Köszönöm, inkább állok.

- Remélem kellemesen telik majd a nálunk töltött ideje. Kellemes napot.

Julia táskája megrezgett. Kinyitotta és előhalászta belőle legféltettebb munkaeszközét, a táblagépet. Üzenete érkezett.

"Látom a rendszerben, hogy becsekkolt. Mostantól élesben megy a játszma. Tartsa nyitva a szemét, és kerülje el, hogy kettesben maradjon egy androiddal. Történtek dolgok, a legutóbbi óta. Szörnyű dolgok. És nem csak a gépek miatt. Később jelentkezem. Seig semmiféleképpen sem tudhat rólam. Izzassza meg, de rólam egy szót se. Nemsokára jelentkezem.

Dajka"

Julia szíve gyorsabban kezdett verni. A levél végén egy szignót is talált. Lám, Anonymus nem is úgy hívja magát, mint ahogy Julia elgondolta. Az egész kezd érdekessé válni. Vajon ki lehet ez a rejtélyes dajka? És mégis mi történhetett a legutolsó beszámoló óta? Ki ez az alak?

- Szép napot! Hogy van?

Julia felkapta a fejét. Egy andorid állt előtte. Fél fejjel magasodott Julia fölé. Testalkata nem sugárzott magából semmi fenyegetést, mégis kétségek gyötörték afelől, mi lesz a folytatás.

- Kérem kövessen! Elkísérem Dr. Seig irodájába.

4. Sigmund Seig